Szemétszedés menete
Hogyan zajlik az előkészület?
A (többnyire) fedett, esetenként mosdóval ellátott találkozóponton történő összegyűlést követően rövid tájékoztatót tartunk, ahol ismertetjük az egyes hulladékok fajtáit, és a nehezebben besorolható szemetek típusait. Minden esetben szelektíven gyűjtünk. Ezt követi az adminisztrálás, majd kiosztjuk a felszereléseket, és ismerrtetjük a kiszállási pontokat. Ezután egy rövid próbagyűjtés következik a találkozópont közelében. Utána egy rövid tapasztalatmegosztás, információátadás, és végül kimegyünk a gyűjtős terepünkre.
Mennyi ideig tart a szemétszedés?
Mivel előzetesen a szervezők már bejárták a terepet, így a gócpontok előtt gyakran szerepcserélgetés is van (cipelőből szedő, és fordítva). Egy-egy alkalom általában 2-4 órán át tart, és menet közben sok-sok érdekes infóval igyekszünk ellátni a szemétszedő társakat.
Szervezők között gyakran biológusok, geológusok, vegyészek, és egyéb természettudományos végzettségűek is megfordulnak, érdemes meghallgatni a mondanivalójukat 🙂
Kapcsolatfelvétel, elérhetőségeink
Amennyiben felkeltettük érdeklődését, szívesen fogadunk közösségi szolgálatos tanulókat, anyagi támogatásokat, megrendeléseket cégektől, egyéb önkéntes részvételeket, hulladékelszállítást, és természetesen felszerelést is, mert az nekünk sincs ingyen.
Elérhetőség:
- Palotás Dávid
- sarga70tura@gmail.com
- +36 70 330 8790